Szabadítsátok ki wifit!

Nemrégiben az ABC News azt derítette ki, hogy az Egyesült Államokban a lakosság harmada nyúlja szomszédjától a kódolatlan wifit. Ez az arány cirka három évvel ezelőtt még csak 18 százalék volt, így a wifit lopók száma jócskán megugrott az utóbbi években. Persze ezen nincs mit csodálkozni, hiszen az emberi természet már csak alapból is így működik: ha szabad wifit talál, nyomban fel is csatlakozik rá. Természetesen idehaza sincs ez másképp, hiszen egy 2007-es felmérés alapján a magyarországi számtógéphasználók több mint a fele ismerte be, hogy netezett már mások levédetlen wifi-hálózatán.

Valamiért sokan úgy vélik, hogy a levédetlen wifi, az szabad préda, és az előfizetők csupán embertársaik iránt érzett végtelen szeretetből nem tiltják a hozzáférést. Mindezzel csak annyi a probléma, hogy mások szabadon hagyott wifi-hálózatára csatlakozni eléggé törvénybe ütköző cselekménynek számít. Úgy három évvel ezelőtti eset, amikor is a honi bíróság elmarasztalt egy szegedi fiatalt, aki wifit nyúlt egy ház előtt üldögélve. Ráadásul a károsult személynek korlátozott adatforgalmú internete volt, így a „hatalmas”, kilenc forintos kár is mérhetővé vált.

A szabadon talált wifi-hálózat tehát egyáltalán nem azt jelenti, hogy bárki vígan használhatja azt, hanem csupán annyit, hogy a tulaj valami oknál fogva nem védi jelszóval a privát wifit. Azt viszont senki sem szeretné, hogy az általa megfizetett internetszolgáltatást bárki kedvére használhassa, ezzel is lassítva az adatforgalmat. A mindenki számára elérhető ingyenes wifi-lefedettség pedig egyelőre még csak álomszinten létezik. Nem úgy, mint például Finnországban, ahol tavaly óta, a világon elsőként alanyi jogon jár minden állampolgárnak a szélessávú internet.

Mifelénk már annak is örülni kell, hogy egy Facebook-csoport alakult Legyen ingyenes Wi-Fi lefedettség Magyarország egész területén! címen. A több mint 38 ezer tagot számláló csoport létrehozói több megoldást is kínálnak az ötlet megvalósítására, például egy államilag kiépített országos hálózat létrehozását, vagy a privát wifik éppen használaton kívüli sávszélességeinek szabadon hagyását. Az adófizetők pénzéből létrejött ingyenes hálózatra valószínűleg még néhány évtizedet várni kell, a civil jóindulatból született szabad hálózat azonban nem tűnik megvalósíthatatlannak.

Annyira nem, hogy már Fon néven működik is egy, a szabadon hagyott sávszélességeken alapuló globális wifi-hálózat, igaz, inkább üzleti mintsem civil alapokon nyugszik a kezdeményezés. Amíg viszont egy teljesen szabad wifi-hálózat létre nem jön, addig marad a szabad rablás, a wifivel felszerelt közlekedési eszközök (a Volánbusznak például van néhány ilyen járata), vagy esetleg az ingyenes wifit kínáló vendéglátóipari egységek látogatása, ahol egy pohár szóda áráért órákig a neten lehet lógni.

Hozzászólás